Sportigazgatóság bemutatása

 

Tisztelt Érdeklődő, Kedves Sporttárs!

Örömömre   szolgál, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Sportigazgatóságának megújult szakmai honlapján köszönthetem. A Sportigazgatóság nyolc, a magyar futball sikeréhez elengedhetetlen terület felügyeletét látja el azzal a céllal, hogy egységes, átlátható rendszerben újítsa meg a sportág alapjait.

Sportigazgatóként az a feladatom, hogy előre tekintsek és a jövőbeni sikerekért dolgozzak, valamint magyar labdarúgás minden területének és szintjének teljes szakmai és szervezeti összehangolását segítsem elő. Mindezek eléréséhez első lépésben az a célunk, hogy olyan futballkultúrát teremtsünk meg, amelyben nyitott, szakmailag és emberileg is hiteles   edzők és vezetők dolgoznak.

Céljaink elérése érdekében elengedhetetlen, hogy minden klub tervezetten működjön, olyan környezetet és légkört teremtve, ahol a játék élvezete és a gyerekek egyéni fejlődése áll a középpontban. Ez egy teljes, többlépcsős folyamatszabályozást igényel a kiválasztás, a képzés, valamint a fiatalok felfelé áramoltatása és a felnőtt futballba   való beépítése terén. 

Hiszem, hogy ezen változásoknak köszönhetően – a klubokkal karöltve – sikerül középtávon a szakmai alapokat oly módon megszilárdítani, amely révén labdarúgóink és csapataink nemzetközi versenyképessége folyamatosan növekszik.

A Sportigazgatóság ebben a fejlődési folyamatban nyújt támogatást a labdarúgás minden szereplőjének.

 

Dr. Barczi Róbert

Sportigazgató

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS